Igen, cégünk partner ebben, minden kritériumnak megfelelünk, amit a MÁK előírt.
Igen, cégünk partner ebben, minden kritériumnak megfelelünk, amit a MÁK előírt.
Igen elszámolható, amennyiben Ön megfelel a támogatás feltételeinek.
(Konkrét kérdés esetén a MÁK hivatalos állásfoglalását javasolt kikérni)
Kérjük tájékozódjon a Magyar Államkincstár weboldalán.
Telepítés napjára viszik a kivitelezők a szerződést, amelyet 2 tanúval kell aláíratni. Tanút semmilyen esetben sem biztosít a cég. A cég képviselője vagy alkalmazottja nem lehet tanú. A szerződést természetesen előzetesen is elküldjük digitális formátumban.
Az E.ON tájékoztatása alapján: "A háztartási méretű kiserőművek számának rohamos növekedése miatt egyre gyakrabban fordul elő, hogy a hálózat túlterheltté válik. Új telepítésnél és a meglévő rendszer bővítésénél is szükséges a benyújtott igény vizsgálata. Kollégáink ilyenkor ellenőrzik, hogy az adott felhasználási helyhez tartozó közcélú hálózat fogadni tudja-e az igényelt teljesítményt. Jogszabály szerint, ha a hálózati feltételek adottak, akkor 5 kVA-ig igényelhető 1 fázisú termelő egység, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy a 2,5 kVA feletti rendszerek csatlakoztatását műszaki okok miatt gyakran csak 3 fázison tudjuk engedélyezni. Kérjük lehetőség szerint 3 fázisú rendszert telepítsenek."
Jelenlegi információnk szerint minden elosztói engedélyes hasonló álláspontot képvisel.
A napelemes rendszer kiépítésével kapcsolatosan igen!
A villanyórával kapcsolatos teendők intézése (amper/fázis növelés, szabványosítás, óracsere) azonban mind az Ügyfél feladata.
Amennyiben minden rendben megy, tehát nem szükséges a hálózatot korszerűsíteni, ampert növelni, szabványosítani, és nem veszünk igénybe támogatást vagy pályázatot, várhatóan 3-4 hónap engedélyeztetéssel együtt. (Ez az intervallum attól függően nő vagy csökken, hogy milyen fentebb leírt teendőnk van.) Egyes esetekben azonban az ügymenet ennél rövidebb is lehet.
Jelenleg a megnövekedett megkeresések miatt 2-3 napon belül, de egyszerűbb esetekben a megkereséstől számított következő munkanapon!
Sajnos nem, előtte héjazatcsere javasolt.
Nem készítünk, ez az Ügyfél feladata. Amennyiben Ön elkészítteti, megadjuk a napelempanelek paramétereit, ami alapján megterveztethető a keret és rögzíthető a kívánt helyre. Kérjük előtte végezzen statikai számítást, hogy elbírja-e a rendszer össztömegét.
2020. január 1-től a napelem-rendszer készre jelentés feltétele a regisztrált szerelői nyilatkozat mellékelése is.
Magyarországon az áramszolgáltatók szigorúak a mérőhely szabványosságát tekintve, különösképpen amikor napelemes rendszert telepítünk. Az ad-vesz mérőórát csak abban az esetben üzemeli be az EON, ELMŰ és NKM, amennyiben a MÉRŐHELY SZABVÁNYOS.
A szabadpiaci szolgáltatói szerződések miatt más szolgáltatóval van szerződése, mint a területileg illetékes szolgáltató. Az igényt mindig a területileg illetékes szolgáltató felé kell benyújtanunk.
Minden esetben a szolgáltató által engedéllyel rendelkező regisztrált szerelő végzi.
Kollégánk segít Önnek a regisztrált szerelő keresésben.
Ha NKM és ELMŰ területen a fogyasztási hely tulajdonosán kívül más is szerepel a Tulajdoni lapon.
Hívja fel az ügyfélszolgálatot. A folyamatot újra kell indítanunk, ami plusz költségekkel járhat.
Szabványos mérőhelyről Helyszíni felülvizsgálat utáni regisztrált szerelői nyilatkozatot (E.ON), Nyilatkozat HMKE miatti mérőhely felülvizsgálásáról és/vagy Nyilatkozatok Adatlap (MVM; NKM), Csatlakozó műszaki dokumentáció mérőhelyekhez és nyilatkozatok (ELMŰ).
Cégünk tapasztalatai szerint az engedélyeztetés a szolgáltatónál kb. 1 hónapot vesz igénybe.
Cégünk tapasztalatai szerint a teljesítménynövelés vagy szabványosítás a szolgáltatónál kb. 1.5 hónapot vesz igénybe. De ez függ a szerelők és szolgáltató terheltségétől is.
Várjon a kivitelezésig, kivitelezéskor megkapja a segédletet, hogy mit kell kitöltenie és hova kell elküldenie.
E.ON-nál díjmentes, 3x16A felett 40.000-50.000 Ft (NKM, ELMŰ).